Itthon nem al dente főzzük a tésztát, és nem csinálunk nagy ügyet abból, hogy ki és miként varázsolja a villájára az ételt. Olaszországban ezzel szemben félve láttam neki a spagettievésnek, mert ott a lazaságot nem mindig nézik jó szemmel, ha ételről van szó. 

Újra meg újra képes vagyok meglepni magamat, most például azzal, hogy rástresszeltem Olaszországban a tésztaevésre. Természetesen nem köveztek meg azért, hogy nekem fél órával tovább tartott a csőtészta beburkolása, mint a társaság többi tagjának, de valahogy az volt az érzésem, hogy mindenki a bénázásomat nézi. Mintha korábban soha nem ettem volna még spagettit, úgy ügyetlenkedtem a kanállal, amit amúgy ezelőtt sosem használtam, mert - most az érzékeny idegzetűek ugorjanak lejjebb két sorral -, itthon volt, hogy kettétörtük a spagettit főzés előtt, úgy meg nem volt gond a kész tészta elfogyasztásával.

Nos, kiderült, hogy a "ne törd el a tésztát" egy íratlan szabály, amit ha megszegsz, az olaszok a szívükhöz kapnak. Az, hogy valaki kanállal segíti fel a tésztát a villára, nem nagy dolog, a tésztatöréshez képest semmiség. A tésztát amúgy akkor sem illene elvágni, amikor már a tányérodon van, akkor már inkább elviselik, hogy szürcsölő hangok közepette kebelezed be. Amikor az asztaltársaságot kérdeztem a tésztázás szabályairól, ebben mindenki egyetértett.

A másik nemzeti étel, a pizza elfogyasztásának mikéntje is terítékre került az ottlétem alatt. Úgy emlékszem, először akkor beszéltünk róla, amikor egy étteremben kést és villát kínáltak hozzá. Az olasz barátok aranyosan felvilágosítottak, hogy evőeszközzel pizzát enni számukra furcsa elképzelés, úgyhogy ne babráljak velük, nyugodtan egyek kézzel. Olyan látvány lehet ez nekik, mint amikor a turista evőpálca helyett villával eszi a rizst Ázsiában. Jó, érthető, de nem természetes. Úgyhogy boldogan toltam félre az evőeszközeimet, mert akkor még nem volt koronavírus, és senki nem tartotta rizikósnak, hogy a kezével nyúljon az ételhez. Pedig lehet, hogy kézmosás után megfogta a mosdó kilincsét, kihúzta a székét, lapozgatta az étlapot, babrálta a telefonját, vagy felemelt egy poharat, azaz a keze nem volt makulátlanul tiszta. 

A pizzafeltéteket illetően ért pár meglepetés, mert a sütőtökpüré meg a sült krumpli teljesen elfogadott, az ananász ellenben ördögtől való. A gyümölcsöktől nem zárkóznak el teljesen, mert ha illik a sonkához, körte vagy sárgadinnye kerülhet a pizzára. Részemről inkább maradok a klasszikusabb ízpárosításoknál, de jó tudni, hogy Olaszország nyitottan áll a témához. Volna egyébként még egy dolog, nevezzük szabálynak, ami a pizzára és a tésztára is igaz: tilos csirkehúst tenni bármelyikre. Az olaszok még annál is elszomorítóbbnak tartják, mintha ananászt darabolnánk a pizzára, és mint azt már tisztáztuk, az is megbocsájthatatlan. Rosszabb, mint sósat reggelizni, de jobb, mint csirkemellfalatkákat főzni a feltétbe.