Egy időre külföldön élni - ez volt a vágyam sokáig. Nem úgy, abban a formában gondoltam, ahogyan végül megvalósult, de érdekes tapasztalatokból így is bőven akadt. Következzenek olaszországi életem legfurcsább élményei!
E poszt megírásakor "ünneplem" hazautazásom második hétfordulóját. A távolság még mindig fáj, mert nem csak egy befogadó országot hagytam magam mögött, hanem a páromat is, akivel a koronavírus miatt egyelőre nem tudni, mikor láthatjuk újra egymást. A dolgok e személyes részéről nem nagyon szoktam írni, mert inkább megtartom magamnak (hiszen kit érdekel?!), ám a lejjebb olvasható történetek egyike szempontjából fontos részletnek érzem. Majd megérted, miért.
Érkezés: egy másik reptérre
Korábban csak a filmekben, és néha a hírekben hallottam arról, hogy egy repülőgép nem ott landolt, ahol kellett volna. Olyan ez is, mint a koronavírus: sokan azt hiszik, hogy velük nem történhet meg. Így voltam ezzel, ami a máshol landolást illeti. Decemberi kiutazásom alkalmával az útidő végéhez közeledve kiderült, a gépünk egy ideje köröket ír le, miközben a háttérben azt mérlegelik, biztonságos-e adott szélsőséges időjárási körülmények között landolni. Bari helyett végül Brindisibe irányítottak át bennünket, ami (lévén, térkép nem volt nálam) gőzöm sem volt, mekkora távolságra van onnan. Hogyan fogok visszajutni Bariba? És mikor? Így kezdődött 3 hónaposra tervezett olaszországi kalandom. Szerencsére egy közelemben ülő olasz lány beszélt angolul, tőle próbáltam kideríteni, mire számíthatok. Aztán nagy szerencsémre semmi gond nem volt, értem autóval kijöttek, a többi utasért pedig buszt küldtek. (Arról nincs információm, mennyit kellett rá várniuk, de biztos, hogy sikerült eljutniuk Bariba.)
Koronavírus, lockdown, szükséges dolgok beszerzése
A törölt járataimról már beszámoltam korábban, a lockdown okozta nehézségekről szintén, azokat a vicces (azaz akkor még kínos) történéseket viszont eddig sehol nem írtam le, hogyan szereztem be alapvető higiéniai dolgokat úgy, hogy 3 hónapig nem léthettem át a lakás küszöbét. Ragazzóm édesanyja volt köztünk az egyetlen, aki az előírások miatt elhagyhatta a lakást, így a havonta esedékes női termékek megvásárlásában is rá kellett támaszkodnom. Próbáltam én netről rendelni, de kevés online drogériára bukkantam, ami volt, annak meg hipp-hopp lerabolták a készletét. Elmagyarázni egy olasz nőnek, hogy milyen dolgokra van szükségem a korlátozott készletű Spar-ból (mert a szabályok szerint csak ott vásárolhattunk, az volt a legközelebb), mindezt úgy, hogy ő angolul én meg olaszul nem tudok, alaphangon zavarbaejtő volt. Nagyon gyorsan személyes szintre kellett emelnünk a kapcsolatunk a ciao és a come stai után, hogy a tisztasági betétek vastagságáról és a tamponok típusairól ilyen formában eszmecserét folytassunk...
+ 1 történet: Kukacok a szószban
Calabria a gurmék paradicsoma, ahol jól lehet lakni az éttermekben, mert semmin nem spórolnak, bőven került a tányérra étel. Ez egyébként az átlagos háztartásokra is igaz. Minden eddigi calabriai utam alkalmával azt éreztem, megsértem a séfet, ha nem eszek meg (majdnem) mindent a tányéromról. Felvettem hát a kesztyűt és ettem. Igen, akkor is, amikor láttam, hogy a gombából apró kukacok hullottak ki, bele a főételbe. Később jót nevettünk rajta, mert bár óvatosan szóltam, valami nem stimmel, végül csak akkor bizonyosodott be az igazam, amikor a többiek már végeztek az ebéddel. Csak az én tányéromon maradtak ott a kukacok meg néhány gyanúsan lyukas gomba (többet nem veszünk a leárazott fagyasztott változatból), a hozzá főzött tésztát elpusztítottam. Ahhoz képest, mennyire válogatós vagyok, ez nálam nagy szó. (Legközelebb is megtenném? Valószínűleg nem!)
Elsőre ennyi jutott eszembe (na meg a "nem kell köret a csirkepörkölthöz, megesszük magában" dolog, amin már túl sikerült tennem magam). Mindenből tanultam valamit, és tudnék még mesélni, de kit érdekel?! Legközelebb talán arról írok, mit gondolnak az olaszok Magyarországról, és rólunk, magyarokról!
