Olaszországból, pontosabban Bari városából augusztus 5-én délután repültem haza, és soha így nem aggódtam még az előkészületek miatt. Az csak a jéghegy csúcsa volt, hogy a 3 hónap helyett 8-ra húzódott tartózkodásom alatt felhalmoztam sok mindent, aminek körülbelül a harmada fért a bőröndömbe;  frusztrált, hogy ki kell válogatnom a halomnyi dolog közül, mi maradjon. Az utazás körülményeitől persze jobban tartottam. 

Aztán később kiderült, hogy minden félelmem alaptalan. Nem volt káosz, sem hosszan kígyózó sorok. Sem hosszú várakozás. Mindez Bari repterén, szerda délután. Előzetesen próbáltam mindenre felkészülni, és közben reméltem, hogy pár nap alatt nem fog zöldből sárgára váltani Olaszország státusza. Nem tudom, akkor mihez kezdtem volna. Azaz de, maradok még, és a 11 euróért megvásárolt Wizzflex-nek hála módosítom az utazás időpontját valami távoli alkalomra.

Visszatérve az előkészületekre: a légitársaság (WizzAir) kétnaponta küldött valamilyen tájékoztatót, vagy magyarul, vagy angolul, illetve kitöltendő dokumentumokat is. Amikor azt gondoltam, már minden megvan, jött egy újabb e-mail, aminek a csatolmányát ki kellett nyomtatni. Az egyikben azt igazoltam az aláírásommal, hogy nem érintkeztem koronavírusossal, nem tapasztaltam tüneteket az elmúlt két hétben, és a testhőmérsékletem sem lépte át a megengedettet. A másikban az enyémen kívül egy hozzátartozóm elérhetőségeit is kérték, hogy (feltételezem) szükség esetén tájlkoztatni tudjanak, akár rajta keresztül, amennyiben bárkit, aki velem repül, később koronavírussal diagnosztizálnak.

Nos, nem fognak tájékoztatni, azaz nem tartom valószínűnek, hiszen hiába siettünk a kitöltéssel és az utolsó pillanatos nyomtatószalon keresgéléssel (mert a miénk patronja nyilván most kezdte el foltosan kipréselni magából a dokumentumokat), végül sehol nem kérték el az aláírt papírosokat. Az összes többi aggodalmam (is) alaptalan volt. Nem kígyóztak hosszú sorok a bejáratnál úgy, mint Lamezia Termében a reptér előtt. Hőt itt is mért egy készülék, ami elé oda kellett állni, aztán mehettem. Egyedül, mert korábban úgy tudtam, a kísérőknek kinn kell maradniuk. (Beszállókártyát nem kértek a belépéshez, így bárki besétálhatott volna.)

A terminál csendes volt és elhagyatott, egyes üzletek és éttermek éppen zárva voltak. Délután lévén lehet, hogy a szieszta ennek az oka, bár tény, hogy az utasok száma is jelentősen alacsonyabb volt a megszokottnál. Időben kiértem, a bőröndömet másodikként adtam fel, a biztonsági ellenőrzésen is gyorsan és gond nélkül átmentem. Ami változott, hogy +1 helyen kérték el a beszállókártyámat, de nem volt kitétel, hogy csak a telefonomon mutathatom be. Lényegében olyan volt minden, mint máskor, csak sokkal nyugodtabb. 

Meglepetésből jutott még egyébként: a beszállókaput korábban bejelentették, az elsőbbségi beszállításért fizetők sorát életemben először rövidebbként láttam, mint az "átlagos" utasokét, és végre nem egy lépcsőházszerűségben kellett várakozni, hanem rögtön a repülőgépre sétáltunk, mintha nem fapados gépre vettünk volna jegyet. Csupa pozitívum! 

Kevesen voltak a gépen, abban a sorban például, ahol én ültem, 6 ülésből csak kettőt foglaltak el. A légitársaság magazinja nem volt kitéve az előttünk lévő ülés zsebébe, a szokásos biztonsági "bemutatót" kevésbé hadarva hallhatta az utazóközönség. Idő előtt a kifutópálya várakozópontjára gördült a gép, és én ilyet még sosem tapasztaltam olasz reptéren. (Jellemző, hogy késnek, ezért érdekes volt ezt megélni.) Egyébként úgy emlékszem, a WizzAir azt írta, fognak majd törlőkendőt osztogatni a fedélzeten, erre viszont nem került sor. Talán azok kaptak, akik vásároltak ételt/italt?

A landolás után

Minden rendben ment; az utasok viselkedtek, nem volt fennforgás sem a gépen, sem kiszállításkor. A vecsési reptér klassz új terminálján sétálhattunk át, nem kellett buszra várni. A bőröndök hamarabb a szalagra kerültek, mint ahogy az utasok elérték a csomagátvételi pontot. Nem volt belőlük túl sok; 5-6 lehetett maximum. Hőt nem mértek, senki nem állított meg, mehettünk kifelé. Persze maszkot viselve, mint Bari repülőterén és a gépen is. 

Az előkészületek körülményesek voltak, az út viszont jó lehetett volna, csak ne éreztem volna olyan rosszul magam a távozás miatt. Olaszország, mikor találkozunk újra?