Az Elmentem világgá! című könyvet lapozgatva azon gondolkodom, mekkora szerepet játszhatott a szerencse abban, hogy a szerző, Földvári András bejárhatta a világot, ráadásul nem is akárhogyan.

Csupán néhány fejezetet olvastam el eddig, de nem bírtam tovább várni azzal, hogy leírjam, mennyire tetszik Földvári András könyve. Irigylem, és nagyon felnézek rá, amiért mindig talpraesetten állt a felmerülő nehézségekhez, bármilyen távoli országba sodorta a szél. Vagy a szerencse. Hiszen ahogyan fentebb említettem, szerintem bőven kijutott neki útjai során a szerencséből. Elnöki lakosztályokban szállhatott meg, ingyen jegyekkel utazhatott, és sorolhatnám még. Persze hozzá kell tennem, hogy barátságos természete, más nyelvek és kultúrák ismerete, továbbá rengeteg szorgalom és alázat vezette az útján, ami nem mindig volt zökkenőmentes. Elég csak arra a bizonyos riói kényszerleszállásra gondolni...

A könyv által picit megismerhetjük őt, a világutazót, illetve családját is, és ez még nem minden. Az utazás iránti szenvedélytől átitatott sorok a Malév-időszak és a légiközlekedés kulisszái mögé kalauzolnak, egy képzeletbeli időutazás élményével fűszerezve. Kalandos történeteken keresztül kiderül a könyvből, mekkorát változott a világ, ami például az utazás szabadságát illeti, és személyes tapasztalatom révén állíthatom, az izgalmas történetekbe nem nehéz beleképzelni magunkat. 

A népszerű turistacélpontok mellett Földvári András olyan helyekre is ellátogatott, amelyeket akkoriban (és talán ma is) a "ne járj arra" országok közé soroltak. Ilyen például a nigériai Lagos, ahol az ott élő, jómódú magyaroknál egyebek mellett az is természetesnek számított, hogy a betörők rendszeresen kifosztják a hűtőszekrényt. Ehhez hasonló meglepetésekből nincs hiány, és szerintem az is nagy előnye a könyvnek, hogy a kalandokkal tarkított vakációk és külföldi kiküldetések soráról olvasva némileg enyhül az utazási korlátozások miatt keletkező hiányérzet. Ellenben felébred a kíváncsiság, ami egy vérbeli utazónak csak olaj a tűzre: azonnal repülőre pattanna, még ha most nem is teheti. 

Sok hasonlóságot vélek felfedezni a szerző és közöttem, ami az utazás iránti szenvedélyt illeti. Arra gondolok, amit már a repülőre szállás gondolata kivált. A várakozás izgalmát, az új iránti nyitottságot. Azt kívánom, bár feleannyi alázat szorult volna belém! Mert akkor talán azt érezném, hogy a helyes úton haladok az álmom, a világ minél több vidékének bejárása felé. Földvári András könyve engem arra inspirál, hogy ezt a tervet ne adjam fel, bár azt nem tartom valószínűnek, hogy olyan félelmetes vidékekre merészkednék, mint amilyenekre ő tette. Neki köszönhetően azonban legalább olvashatok róluk.