Szerencsésnek érzem magam, mert a calabriai magyarok csoportja nagyon befogadó. Bár személyesen még nem találkoztam a tagokkal, magyarként általuk (is) érzem azt, hogy nem vagyok egyedül.
Folyamatosan olvasom a Facebook-posztjaikat, részben így informálódom a jelenlegi helyzetről. Produktívan próbálják átvészelni ezt a nehéz időszakot, ami számomra nagyon inspiráló. Éppen ezért megkértem őket, írjuk együtt az "élet a koronavírus idején" c. képzeletbeli könyv egyik fejezetét és meséljék el nekem, hogyan változtak meg a mindennapjaik a világjárvány miatt. Folytatás a kép alatt!
Érdekes látni, hogyan formálta át a vírus az életünket és nyitott meg új lehetőségeket előttünk. Mind ugyanazon megyünk keresztül, csak más a hátterünk, az életutunk, a motivációnk. Miért ne meríthetnénk erőt egymás történetéből? Öt calabriai magyar osztotta meg velem a gondolatait.
Éva, Tropea
"A napok annyira nem unalmasak, de tény, amihez én szoktam - sürges-forgás a csoportokkal - ebben az időszakban, az most sajnos nincs. Ami hiányzik: a munka és a kedvenc kàvézóm."
Ágnes, Cosenza
"Az én napjaim nagyjából úgy telnek, mint azelőtt, persze vannak néha jobb és rosszabb időszakok. Próbálok hálát adni a Jóistennek, hogy egészséges vagyok, van mit ennünk, van egy meleg otthonom... Mikor rossz a kedvem, abba gondolok bele, hogy per pillanat még milyen szerencsés vagyok. Persze félünk is, a betegségtől meg az utána következő nehéz időszaktól, de az még mindig csak a holnap problémája nálunk."
Andrea, Cosenza
"Változott, nagyon megváltozott az életünk. Tudod, nekem van 2 nagy gyerekem; a fiam egyetemista, talán ő viseli a legnehezebben ezt az egészet. 25 éves, megértem. Ő az a családból, aki 10 naponta bemegy a városba bevásárolni, mert ahol mi lakunk, sajnos még egy szupermarket sincs. Ilyenkor jön a stressz, maszk, kesztyű, fertőtlenítek, stb. De ezt ti is tudjátok. A lányom 15 éves, már ő is fáradt, egész nap szinte a számítógép előtt ül, a különböző online leckék miatt, délelőtt és délután is vannak órák, utána házi feladatok írása, tesztek a számítógépen, felkészülni a másnapi szóbeli felelésre, mert az is van. Néha sír, hogy ő vissza akar menni az iskolába. Én... Én ha vége lesz ennek az egésznek, nyithatnék egy pékséget! Szinte minden nap sütöm a kifliket, a zsemléket. Keveset alszom, néha össze-vissza álmodom minden hülyeséget. Eldöntöttem, hogy minél kevesebbet nézek TV-t, és minél kevesebbet vagyok a Face-n. Fáradt vagyok, őszintén megmondom, a monoton élettől, mindig ugyanazt csinálom. Igaz, beiktattam reggelre egy kis tornát is, mert ha egyszer eljön az idő, hogy be lehet menni a városba sétálni egyet, szerintem már járni sem bírunk. Szerencsére van egy kis teraszom, most is kint voltam kb 2 órat a virágokat rendezni. Megpróbálok pl. paradicsom magról palántákat nevelni. Életemben nem csináltam ilyet. Hiányzik a munkám is, mert mivel oda személyes kontaktus kell, nem dolgozom már február óta. Hiányoznak az ügyfeleim. Utoljára a lányommal, február elején voltunk együtt a városban shoppingolni. Hianyoznak a találkák Ágival. Én félek, hogy milyen élete lesz a gyerekeimnek. Mi vár rájuk? Meddig tart ez az egész? Nem tudom, senki nem tudja."
Borbála, Reggio Calabria
"Hogyan változott az életünk? Szinte semmit, de mégis más lett! Mi eddig is itthon voltunk. A férjem délelőtt jár az anyukájához már 2,5 éve. Ő nehezebben viseli az otthonlétet. De egy héten egyszer elmegy vásárolni, meg benéz az ajtón a mamához. Itthon azért van feszültség, de olyankor ő a földszinten, én fent az emeleten. Meg itt a kert! Most teljesen magamra maradtam vele, de legalább a virágokat gondozhatom. Mi tartja bennem a lelket? Alapvetően igyekszem mindig a jót látni! Nagyon megviselt, hogy nem tudtam hazamenni a családhoz, unokákhoz. Ha nem süt a nap, teljesen depis vagyok! Olyankor fel sem akarok kelni. De azt szoktam mondani, mind a 24 órának más a gazdája! Így mindig csinálok valamit, keveset alszom. Délelőtt a munka, délután a hobbi, a festés. Vagy amihez kedvem van. A legjobban a gyerekek hiányoznak! A családom! Január óta nem voltam fodrásznál, körmösnél. De már ezt is kezdem megszokni. Igazából átértékelődött az élet."
Nicole, Marano Principato
"Nekünk is elég nagy a változás, férjemnek a 3 munkájából egy még szerencsére megmaradt, a felszabadult időben a veteményest gondozzuk és a ház körüli munkákat végezzük. Építettünk egy tyúkólat, ahova tegnap végre megérkeztek a lakók is. Egyébként alapjában véve kevésbé kaotikusak a napjaink, 4 gyerek van, akiket most nem kell edzésekre, ide-oda hordani, bár hiányzik nekik nyilván. A tornász-edző tart online edzéseket, ami nagyon jópofa, de nyilván nem ugyanaz, mint a teremben. A távoktatás valóban nagyon fárasztó, van egy ötödikes, egy harmadikos és egy elsős gyerekem. Amíg rendes iskola volt, szinte nem kellett őket követnem, intézték maguknak a házi feladatokat, stb. Most sokkal jobban benne vagyok, ami valahol jó is, de mindenképpen megterhelő 3 felé szakadni, mindent észben tartani. A tanárokat semmiképpen nem akarom bántani, nagyon nehéz lehet nekik is, napi fél óra van az 5 órás iskola helyett. Viszont főleg az elsős kislányomnak rengeteg a másolás, nagyon nehezére esik az asztalnál ülni, miközben a testvérei kint játszanak. Ez nyilván egészen más, mint amikor suli van, ott bemegy reggel az iskolába és érzékeli, hogy most "munka" van, míg itthon más a környezet. Hmmm, mi van még? Ja, nevelgettem én is kovászt, és végre igazán nagyszerű és finom kovászos kenyereket sütök! Próbálom a pozitív dolgokat keresni mindenben (amúgy is az a természetem), egyik napról a másikra koncentrálni, nem tervezgetni. A nyári koncertem már valószínűleg ugrik, meg a hazautam is, amire nagyon készülten én is meg a szüleim is."
